Irodalom Visszavág: IV06 (Új folyam/6 - 2000 TAVASZ̵)
Nyírő Szilvia
"...és elkezdtem írni ezt a szabad szöveget"
A palacsinta hangja (Szabad szövegek cigány gyerekek tollából)
„Este azt álmodtam, hogy világgá mentem egy bolygóra, a mennybe, mert meghaltam. A tanárbácsiék meg rittak értem. És akkor beteg lettem, de késôbb feltámadtam és mentem az iskolába.” Az a bizonyos iskola, ahová Mága Dóra késôbb ment, a Tiszabôi Általános Iskola, ahol a Palacsinta – a Freinet-mûhely lapja – készült 1992-1996-ig. A gyermekrajzokkal, linómetszetekkel illusztrált vékony iskolaújságból válogatta ki Wizner Vég Balázs a legjobban sikerült szövegeket, és állította össze a Palacsinta hangja címû antológiát. „Nálunk is járt Bura, kért pénzt, adtunk neki kétezer forintot, hogy a Palacsinta megjelenhessen…” – mesélték Bura, azaz Imrei István barátai Szolnokon, tehát nemcsak a Szabad Iskoláért Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, hanem a „palacsintások” ismerôsei, barátai jóvoltából is olvashatjuk a tiszabôi gyerekek álmait, meséit.
A patkányrágta csecsemôrôl elhíresült Tiszabô kétezer lelket számláló település a Tisza partján. A lakosság fele cigány, „és majdnem az egész zenész”. A nem cigány lakosság nagy része idôs, nyugdíjas ember. Munkalehetôség csak a környezô településeken vagy Szolnokon van, így a tiszabôiek többsége munkanélküli és „szegény, mint a templom egere, mikor nincs ennivalója”. Még a kocsma is csak a segélyosztás napján tart nyitva. „Nem szeretnék olyan lenni, mint a többi munkanélküli, hogy csak a családi pótlékból élnék – írja Mága Barna. – Nem lenne jó, ha mindig koncsorognék, iszákos lennék, és a családomat nem tudnám eltartani.”
Az iskolás gyerekek 80 százaléka cigány, sok közülük többszörösen hátrányos helyzetû családból származik. Õk lettek a „kísérleti alanyai” annak a programnak, ami Tolnai Antal igazgató kezdeményezésével indult a nyolcvanas évek végén. A tantestület néhány tagja lehetôséget kapott, hogy különbözô tanfolyamokon, továbbképzéseken megismerje a Waldorf-, a Freinet- és a drámapedagógiát, az írás-olvasás tanítás és dislexia-prevenció legújabb módszereit. Közéjük tartozott Imrei István, a „palacsintások” tanárbácsija, aki Freinet francia pedagógus nyomán egy öntevékenységre, önkifejezésre, szabad munkára építô pedagógia alapján tanította osztályát négy éven keresztül. A módszer alapja a gyermek készségeinek és képességeinek felismerése, kreativitásának fejlesztése. „Freinet nagyon is földönjáró, kifejezetten gyakorlatias iskolát vitt szellemi értelemben is. Õ olyan gyerekekkel foglalkozott, akik vagy szülôk nélkül maradtak, vagy nem számíthattak a szülôkre. Nem igazán vette figyelembe az életkori szakaszolást, nem is bontotta szigorúan korcsoportokra a gyerekeket, inkább bízott a gyerekek spontán érdeklôdésében, individuális érésében. Nem tartotta olyan fontosnak, hogy mikor, mit tanítunk, inkább, hogy a gyerekek mindent életkomplexekben, projectekben tanuljanak. Az alkalmazhatóságra, az alkalmazásban való megismerésre, a folyamatos problémamegoldásra, kreativitásra, öntevékenységre helyezte a hangsúlyt.” (Vég Katalin: A tiszabôi cigány Freinet-osztályban folyó kísérlet pedagógiai konzekvenciái.) Az osztály játékosan, nem teljesítmény-orientáltan, kényszermentes légkörben tanult. Az osztálytanító a tanulási folyamatban partnere volt diákjainak, „nem szigorú és nem verekedôs. Szeretünk vele egy osztályban lenni”.
Imrei István ugyan a negyedik osztálytól vette át a béseket, de oktatásukat majdnem az alapoktól kellett kezdenie. Ha a Palacsinta újság szövegeit az elsô számtól az utolsóig végigolvassuk, megfigyelhetjük, íráskészségük és gondolkodásmódjuk milyen szembetûnô változáson ment keresztül. A tiszabôi iskolában „olyan jó dolgokat csináltunk, hogy csak na! Én még anyámnak is elmeséltem, hogy milyen volt az iskolában, és meglepôdött. Eddig mindig rossz dolgokat meséltem neki az iskolából, és most meglepôdött. Amikor mondta tanár bácsi, hogy ô lesz az osztályfônökünk, akkor mindnyájan nagyon örültünk.” A „cigány Robin Hoodként” emlegetett, mindig vidám tanárbácsi a negyedik bé osztállyal alapította a Freinet-mûhelyt, ahol a gyerekek (Mága Gabi, Mága Feri, Mága Rita, Mága Edit, Mága Barna, Mága Dóra, Farkas Zoli, Túró Zoli, Bíró Emi, Gombik Gyöngyi, Burai Feri, Farkas Andi, Fehér Ildi és a többiek) maguk írták, rajzolták, metszették, nyomtatták a Palacsintát. „Hát ez igazán könnyû… Elôször is a tanárbácsi oszt ki lapokat, mi, úgy értem az osztályom, és én írunk szabad szövegeket, mindegy hogy mit írunk, csak az a fô, hogy jó legyen és másnak is tetsszen.”
Az antológia szerkesztôje a szabad szövegek részleteit tematikusan válogatta, így a balatoni, budapesti, szolnoki táborozások élményei mellett mesélnek a gyerekek a karácsonyról, csúszkálásról, ismerkedésrôl, verekedésrôl és arról, milyen volt, mikor az ufók Tiszabôre jöttek. („Aki nem hiszi, lesse a parlamentet!”) A Feri-mesékbôl megtudhatjuk, hogy telt a boszorkának a jó napja, hogyan teljesítette a rágó a legkisebb fiú három kívánságát, és hogy hány zetor fát szedett az apukája. Együtt olvashatjuk a pad alatti titkos leveleket („Kedves Edit! Hogy te olyan hülye vagy még egyszer sem puzsíltál meg.”), a végletekig ôszinte, mindenre kiterjedô bemutatkozásokat („Én szó beszédes vagyok, mert sokat tudok beszélni, és magamról elhiszem, hogy nem féltek semmit, és jószívû vagyok.”) és a fordulatos családi történeteket („Én apámat és anyámat szeretem, semmi pénzért meg nem ölném ôket.”). Az is kiderül, hogy cigánynak lenni „nem jelent olyan nagy gondot”, nem szégyellik, sôt büszkék rá, mert a „cigányok jó emberek, énekelnek, táncolnak”, de „nem gazdagok, inkább szegények”, és ha Tiszabôn nem lennének cigányok, „minden magyarnak” rossz lenne.
Életük szerves része a zene, ami történeteik témájaként is gyakran megjelenik. Mivel az iskolakísérlet egyik alapvetô célkitûzése a roma identitástudat erôsítése volt, erre a legmegfelelôbb eszköznek az autentikus oláh cigány népzene tanítása bizonyult. Imrei István úgy látta, hogy a gyerekek ezáltal fölfedezhetik, hogy önálló és értékes kultúrájuk van, ami másságuknak, társadalmi különbözôségeiknek pozitív értéket ad. Részévé válnak egy nagy közösségnek, ez pedig hozzásegíti ôket, hogy cigányságukat pozitívan éljék meg. A faluban a legutóbbi idôkig számos cigány zenész élt, akik az ismert magyar nótázás mesterei voltak. Egyesek a program hibájának rótták fel, hogy Imrei nem a magyar nóta hagyományra épített, viszont a sajátjukként felismert népzenét a gyerekek hamar elfogadták, és késôbb már maguk gyûjtötték az oláh cigány dalokat, tanulták a táncokat, sôt az oláh cigány nyelvet is. „Gyuri olvasgatott Cigányul verseket, és nekünk le kellett fordítani magyarra. Mondta, hogy aki felismeri, annak ad egy piros pontot. Zsoltinak mondtuk, hogy énekeljen el egy cigánynótát. El is énekelte a Zsolo Shávót. Azután Tomi meg Gyuri elkezdtek száj bogozni meg hát persze Zsolti is… Aztán szünet volt és beszélgettünk, verseltünk cigányul. Tanár bácsin nagyon lehetett látni, hogy örül a Gyuriéknak.”
„A Gyuri jó srác, férfi a Romano Glaszo együttesben.” A palacsintások példaképe a Romano Glaszo együttes, de már saját zenekaruk is van, a Palacsinta Glaszo, azaz a Palacsinta hangja, ami a „tanárbácsi” közremûködésével már többfelé koncertezett Magyarországon és külföldön.
A megfelelô mértékû állami támogatás hiánya, a tanári kar többségének ellenszenve, a nem egységes pedagógiai koncepció, az iskola vezetési stílusában történt változások hátráltatták, majd véget vetettek az tiszabôi iskolakísérletnek. Imrei István osztályának tanulói a szolnoki Roma Esély Szakiskolában kaptak lehetôséget tanulmányaik folytatására, de a rossz anyagi körülmények és egyéb problémák miatt ezt csak néhányuknak állt módjában kihasználni.
Mindezek ellenére, talán a kezünkben tartott antológia a legjobb bizonyíték arra, hogy kísérletük nem minden eredmény nélkül zárult. No, de én is „zárom soraim a cigányok kulcsájával…”
-----------------------------------
A palacsinta hangja (Szabad szövegek cigány gyerekek tollából)
Palatinus, Szabad Iskoláért Alapítvány, 1999
|
